&

Honnan ered a mindenki által ismert Olasz Pékség elnevezés?

Kevesen tudják, hogy egyenesen Olaszországból vásároltuk meg a péksüteményekhez szükséges receptúrát. Annak érdekében pedig, hogy mindez tökéletesen kerüljön átültetésre két olasz mesterpék érkezett Makó városába, hogy megtanítsa helyi pékeinknek az elkészítés tökéletes mikéntjét. Ami ezután következett, már mind csak történelem.

M

Ismerd meg történetünket

Közel 30 éve mindenünk a kenyér és pékáruk világa. Kezdetekkor még mindösszesen két szakképzett dolgozóval indultunk, de az évek során megvalósult beruházások és fejlesztéseknek köszönhetően mára már a sokszorosára nőttük ki magunkat.
Mi sem bizonyítja jobban, hogy 60-70 fajta pékáru mellett cukrászüzemünk széles süteményválasztékkal és tortakülönlegeséggekkel áll partnerei rendelkezésére.

Fontos számunkra partnereink és a fogyasztók igényeinek figyelemmel követése, ezért rugalmasan és hatékonyan kezeljük a vásárlói megrendeléseket a nap teljes egészében.
Természetesen a higiéniai követelményeknek is teljes mértékben eleget tesz cégünk, ennek megfelelően a HACCP minőségbiztostási rendszer is bevezetésre került és megfelelünk előírásainak.

1991 óta dolgozunk Makó városában és egyóttal Makó városáért, az itt élő emberekért is. Bízunk benne, hogy ez további három évtizeden átívelő lesz. 

Csapatunk

+36 30 303 3049

+36 30 303 3047

+36 30 426 8512

Itt találsz meg & Elérhetőségek

Cím:

6900 Makó Deák Ferenc utca 16.

Telefonszám:

+36 62 510 831

Adószám:

25120992-2-06

Cégjegyzékszám:

06-09-021718

Bankszámlaszám:

Erste Bank Zrt.

11651002-06814200-51000001

WordPress Theme built by Shufflehound. Készítette: AlwaysOnline.hu